Arcüreggyulladás az egészen kicsiknél

Most, hogy virágzik a nátha és nemsokára jön az influenza rengeteg cikket és tanácsot találunk a neten. Ezek persze sokat segítenek, de még így is akadnak hézagok. Itt van példának okáért az arcüreggyulladás. Ha rákeresünk magára a szóra, özönlenek a találatok, de alig akad majd, ha egyáltalán lesz, ami a pici babákkal, a csecsemőkkel is foglalkozik. Mi most megpróbáljuk pótolni ezt a hiányt!

Biztos sokan tudják sőt, sajnos első kézből tapasztalták, hogy a kisgyerekek körében milyen gyakori az arcüreggyulladás. Legalább egyszer egyébként valamennyi ember átesik rajta. Vagy ezen, vagy a homloküreggyulladáson biztosan. Azt is tudjuk, hogy a kicsik még jóval érzékenyebbek a vírusokra és bacikra. A találkozásra viszont szükség van. pont azért, hogy az immunrendszerük jól fejlődjön. Az oviban és a suliban nagyon könnyű összeszedni bármit.

De mi a helyzet az egész pici tündérekkel?

Néhányan tévesen azt feltételezik, hogy egy csecsemő még biztos nem kap arcüreggyulladást! Erre két tény is ráerősít. Az egyik, hogy a homloküreg általában csak 3 éves kor körül kezd kifejlődni. A másik, ami közvetlenül érinti a témát, hogy az arcüreg születéskor még csak akkora,mint egy kis borsószem. Emiatt gondolják azt sokan, hogy ez akkor biztos be sem gyullad. Ezen kívül sok picúr az óvoda előtt nincs is igazán közösségben, plusz ha mutat is valamilyen tünetet az egy egyszerű megfázásra hasonlít.

Jó ha tudjuk, hogy az arcüreggyulladás mögött állhat:

  • megfázás, nátha, influenza
  • allergia
  • orrsövényferdülés
  • orrpolip

És ez még csak egy rövid lista. A valódi igazán nagy gond az orrdugulás, azon belül is a nyálkahártyák duzzanata. Ilyen duzzanatot, magyarán gyulladást viszont sok egyéb tényező is kiválthat. Csak, hogy a hideg időnél maradjunk, például a fűtés is. A leggyakoribb mostanság persze a vírusok okozta nátha és influenza.

Hogy kerül otthon egy vírus a kicsihez?

A vírusok gyakorlatilag pillanatok alatt ott teremnek mindenhol. Elég ha sétálunk egyet, vagy lemegyünk a boltba. A kórokozó rögtön ott terem és jön velünk, esetleg másokkal, aztán meg is tapad a lakás különböző pontjain. Ezután már csak idő kérdése, hogy a kicsi is elkapja. Mivel az ő immunrendszere gyakorlatilag még nincs ( főként ha valamilyen okból megszűnt az anyatejes védelem), így a szervezete számára, a harc is nehezebb. Szegényke egyre csak sír, hiszen az üreget, az arcát feszíti a váladék!

Hogy kerül otthon egy vírus a kicsihez?

Maga a gyulladás!

Bár a csecsemők arcürege még kicsi, a nyálkahártya már ugyanúgy, mint máshol, kifejlődött rajta. Az orrmelléküregek, így az arc, majd később a homloküreg felépítése is sok szempontból hasonló. Ugyanolyan nyálkahártya, mirigyek és apró pici csillószőrök. A mirigyek váladékot termelnek, mely normális esetben a csillószőröknek és az orrüregnek hála kiürül. Ha valamilyen okból az orrüregben és/vagy az arcüregek bejáratánál gyulladás keletkezik, akkor a váladék bent ragad. Ha a duzzanatokat sokáig nem tudjuk lelohasztani, az üregek előbb-utóbb megtelnek váladékkal.

Minél kisebb a gyerkőc, annál kisebb az arcüreg és így a váladék helye. Így már érthető, hogy a kicsinél miért olyan gyakori az arcüreggyulladás. Az immunrendszerük még nem tud olyan könnyen védekezni és a váladék is hamar megtölti a pici arcüreget.

Fontos tisztázni, hogy a gyulladás akkor is könnyen kialakul, ha gyakran szívjuk le a kicsi orrát. Már csak azért is, mert a szervezet naponta nagyon sok orrváladékot termel (felnőtteknél napi 1,5 liter). Amíg a kicsi alszik ez a folyamat folytatódik!

Honnan tudjuk, hogy a picinek tényleg arcüreggyulladása van?

Ha a gyerkőc orrváladéka sűrű és zöld, ezen kívül szegény nagyon sokat sír, rögtön gyaníthatjuk, hogy ez nem csak egy egyszerű nátha. A pici nem kap levegőt, nem akar enni, aludni! Biztosat persze csak az orvos mondhat, így minden ilyen esetben azonnal keressük fel! Ha kiderül, hogy valóban arcüreggyulladásról van szó, akkor több lehetőséget is felajánlanak majd.

Honnan tudjuk, hogy a picinek tényleg arcüreggyulladása van?

Első körben általában az orvosok is az orrszívást javasolják. Akiknek ez nem segített, gyógyszert írnak fel. Az átöblítés és lecsapolás igazán kis gyerekeknél nem jellemző. A gyógyszer hátránya, hogy lassabb a gyógyulás, mint az azonnali és közvetlen eljárásoknál. A pici érthető módon tovább lesz nyűgös is, hiszen szenved. A kis arcocskáját feszíti a váladéktól telt üreg. Szerencsére már ez ellen is tehetünk!

A kifejezetten gyermekeknek készült orrdugulás elleni párnalapokat már fél éves kortól bátran használhatjuk! Csak betesszük a kicsi feje alá és a kellemes illatú gyógynövények azonnal segítenek. A légzés során az illóanyagok bejutnak az orrüregbe, majd az arcüregbe. Hűsítik a nyálkahártyát és lelohasztják a duzzanatot. A felgyülemlett váladék így szabadon távozhat és megszűnik a fájdalom. Mivel a párnalapok vírus- és baktériumölő hatásúak így a fertőzések újbóli kialakulását is megakadályozzák! Az orrdugulás elleni párnalappal a pici nyugodtan alhat és gyógyulhat!

orrdugulás ellen légzéskönnyítő párnalap gyerekeknek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük