Ajj-ajj, jön a baba foga

A babafogzás is olyan fogalom, ami miatt az anyukák hajlamosak túlaggódni magukat. Hacsak nem vagyunk olyan szerencsések, hogy a babánk az első fogával együtt lássa meg a napvilágot-ami már régen is annyira ritka volt, hogy az újszülöttet táltosnak tartották-, akkor a fogak kibújásáig bizony nehéz pillanatokat élhetünk át. Ilyenkor rengeteg a tanács, de a sok információ között gyakran elsikkad a lényeg.

Egy rövid összefoglalóval megpróbálunk segíteni, hogy ezt az időszakot a babák és a mamák is könnyebben átvészeljék.

Az a bizonyos fogzás

Általánosságban elmondható, hogy a babafogzás 6 hónapos kor körül veszi kezdetét és 3 éves korig, mind a 20 tejfog kibújásáig tart. Persze a folyamat minden gyermeknél más és más, így akkor sem kell megijedni, ha nálunk több hónap az eltérés. Az első tejfog megjelenése előtt valószínűleg változásokat tapasztalunk majd a baba viselkedésében. Ennek oka, hogy az állkapocsban található fogcsírák nőni kezdenek, ami miatt az íny egyre érzékenyebbé válik, megduzzad és viszket.

babafogzás hat hónapos kortól

Ez már önmagában is nagyon kellemetlen, de ahhoz, hogy a fogak kibújhassanak, át kell szakítaniuk a szövetet, ami erős feszüléssel és éles fájdalommal jár. Ilyenkor a baba érthető módon sokkal nyűgősebb, mint máskor. Jó módszer lehet ellene a figyelemelterelés (bármilyen játékkal), vagy egy plusz rágóka. Utóbbi lehet akár egy keksz, amin sokáig nyammoghat, vagy egy kissé előhűtött rágnivaló, ami nyugtatja az ínyét.

babafogzás, ínyre kenhető készítmények

Amennyiben mindez kevésnek bizonyul és a fájdalom túl nagy lesz, használhatunk ínyre kenhető készítményeket is. Manapság olaj, zselé és gél közül is választhatunk, de mindenképp figyeljünk oda a lidocain tartalomra.

Ha végre kibújt

Ha az első fog (ez rendszerint az egyik alsó metszőfog) végre kibújt, azt valószínűleg etetés közben jelzi majd a kanál koccanása. Azért, hogy egészséges legyen és maradjon, már az érkezése előtt is sokat tehetünk. Minden etetés után nyugodtan töröljük át a baba ínyét. Egyszerű megoldás rá egy nedves gézlap, amit az ujjunkra tekerünk.

íny áttörlése babafogzás közben

Ez távol tartja a kórokozókat a leendő fogaktól, kellemes érzés az ínynek és segít hozzászoktatni a picit a tisztításhoz. Mikor a fog kibújt folytathatjuk ezt a módszert, de beszerezhetünk egy ujjra húzható szilikon fogdörzsölőt is.

fogdörzsölő

Később használhatunk babafogkefét, 18 hónapos korban pedig bevezethetjük a fogkrémet.

hasznos és szórakoztató fogmosás együtt

A lényeg, hogy együtt csináljuk, ami hasznos és szórakoztató is egyszerre. A fogak egészsége mellett persze az esztétikum is számít. Amennyiben szép fogsort szeretnék a gyermeknek, ügyeljünk az ujjszopásra és a cumizásra is. Hosszú távon mindkettő a fogsor torzulásához, rossz harapáshoz és előre álló fogakhoz vezethet.

babafogzás

Ami még várható

Amíg az ideális 20 foggal rendelkező szájacska állapotát elérjük, sajnos a fogzás egyéb tüneteit is megtapasztalhatjuk, úgymint:

-nappali fáradékonyság
-erős nyálzás
-hígabb széklet
-vizes orrfolyás, orrdugulás
-hőemelkedés
-rossz alvás
-étvágytalanság

Mivel ezek egy része betegségre is utalhat, így lehetőség szerint először forduljunk gyermekorvoshoz. Amennyiben megbizonyosodtunk róla, hogy a tüneteket valóban a fogzás okozza, könnyedén segíthetünk rajtuk. Erős nyálzás esetén kössünk fel egy előkét, ami megóv a folyamatos öltöztetéstől, ezen kívül rendszeresen töröljük át a kicsi arcát, nehogy a bőre kiszáradjon.

Ha a picinek nincs étvágya, főzzük gyakrabban a kedvenceit, sokkal pépesebbre, mint szoktuk, ez az állkapocsról is leveszi a terhet. Híg széklet esetén ügyeljünk a gyakori pelenkacserére és folyamatosan pótoljuk a folyadékot, akár egy-egy kanál vízzel.

A vizes orrfolyás okozta orrdugulásra pedig használjuk az orrdugulás elleni párnalapot. Fél éves kortól bátran alkalmazható és garantáltan szabaddá teszi a pici orrjáratait. A benne található kellemes gyógynövények segítik a nyugodt alvást, így a kicsi végre kipihenten ébredhet.

orrdugulás ellen légzéskönnyítő párnalap gyerekeknek