Az allergiamentes kert létezhet?

Ha egyszer lehetne egy kertes házam!

Az eddigi életem nagy részét különböző lakásokban, panelben és társasházban éltem, de mindig csodáltam a kerteket. Gyerekkoromban rengeteg történetet hallottam másoktól, hogy milyen jó mikor kint szaladgálnak az udvaron, vagy bográcsban főznek. Mikor kamasz voltam, állandóan annál lógtunk, akinek volt kertje. Szalonnát sütöttünk, ittunk egy sört és jókat buliztunk. Ez a szokás a mai napig áll, de most már mindenki nős és grill partynak hívjuk. A lényeg, hogy mindig is kertes házba vágytam.

A feleségemmel együtt rengeteget dolgoztunk, hogy az álom valóra is váljon. Három éve végre sikerült egy szép házat találni, elég nagy telekkel. Miután rendbetettünk mindent, beköltöztünk és a gyerekek is elfoglalták a barlangjukat, nekiálltunk a kert tervezésének. Csak abban voltunk biztosak, hogy rengeteg növényt szeretnénk. Sok fát, amikre felmásznak majd az unokák, bokrokat és tujákat, amik mögött bújócskázni lehet és persze rengeteg virágot a nejem miatt.

“Kertész leszek, fát nevelek”

Végül mikor beszabadultunk egy óriási kertészetbe, csak arról érdeklődtünk, hogy mi mivel passzol és mekkorára nő? Rengeteg dolgot beszereztünk és egy csomó pénzünk ráment, de annál nagyobb volt a lelkesedés. Az ablakok alá liliomok kerültek, a kerítés mentén tujácskák sorakoztak. Szépen elrendeztük a mogyoró és fűzfákat, sőt külön kis ligetet csináltunk juhar és nyírfából. Volt még magyal, orgona és rodendron is. Nagyon élveztük a munkát és alig vártuk a következő évet, hogy lássuk mi lesz a művünkből.

családi kertészkedés

Ahogy jött a jó idő és elkezdődött a virágzás, szó nem érhette a ház elejét, mert minden gyönyörű volt. Sokáig mégsem csodálhattuk, mert én egyszer csak tüsszögni kezdtem. Amint kiléptem az ajtón könnybe lábadt a szemem, eldugult az orrom és alig kaptam levegőt. Rögtön tudtam, hogy valamilyen növény okozza, mert más is volt már érzékeny a családban. Elmentem a dokihoz, aztán egy tesztre, aztán újra a dokihoz és ledöbbentem. Szinte kivétel nélkül mindenre, amit olyan nagy gonddal elültettünk, allergiás vagyok. Hihetetlenül elkeseredtem. Azon kívül, hogy mennyi időt és pénzt öltünk bele, mindenki odáig volt a kertért, még a gyerekek is imádták.

Kerttervezés okosan!

Szerencsére engem azért mégis csak jobban szeret a család, így mikor elmeséltem mi a helyzet, rögtön rávágták, hogy akkor ültessünk mást. Ez persze egyáltalán nem volt olyan egyszerű. Mint kiderült alaposan utána kell járni a dolgoknak. Nem árt kívülről ismerni a pollennaptár jó részét és a növények viselkedését. Rájöttünk, hogy érdemes kerülni a szél porozta fajokat és a hímivarú példányokat. Szinte a kert egészét újraalkottuk és fájdalmas búcsút vettünk a liliomtól és az összes bokortól és fától. Engem a tuják kiirtása viselt meg a leginkább, de mindent az egészségért.

otthoni kertészkedés

Ekkor már óvatosabban kezdtünk a vásárlásba. Kérdeztünk, kutakodtunk és végül sikerült megalkotni egy igazán allergia barát portát. A feleségem gólyaorrot és narancsvirágot kapott, a fákat pedig díszalmára, díszkörtére és madárberkenyére cseréltük. Lett még hortenziánk és rózsabokrunk is. Igazság szerint, apránként ugyan, de még szebb lett minden, mint volt. Ha lehet, akkor még többet kertészkedem, jobban figyelek a metszésre és gyakrabban kapálgatok. Senki ne értse félre, az allergiám nem tűnt el, de otthon és a kertemben végre jól érezhetem magam és az én álmom ennyi.

Az allergia okozta orrfolyásra és orrdugulásra a megoldást a 2 az 1-ben párnánk nyújtja.

allergiás orrfolyás és orrdugulás ellen párna 2 az 1-ben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük