Egy család üdülési kálváriája az allergia miatt

Egész évben tervezgettük a férjemmel és a gyerekekkel, hová is utazzunk a nyári szünidőben. A főnökömmel és a kollégáimmal hetekkel előre leegyeztettem az üdülésünk időpontját, nehogy valami közbejöjjön.

A férjemnek is sikerült megoldani a munkahelyén a szabadságolást, és a helyettesítését ugyanerre az időpontra, ami manapság nem könnyű feladat.

Tehát az üdülés időpontja megvolt, már csak ki kellet választani a megfelelő helyszínt.

Egész évben folyamatosan gyűjtögettünk a nyári üdülésre, tervezgettünk, hová is lenne jó menni.

Mivel az összegyűjtött pénzünk adott volt, ez alapján kellet kiválasztani a helyszínt. Úgy gondoltuk, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén is belföldre megyünk egy jó kis bababarát-családbarát wellness hotelbe.

A tavalyi szállodában is jól éreztük magunkat, de szerettünk volna kipróbálni más lehetőséget is.

A barátainktól és ismerőseinktől kérdeztünk ötleteket, és az interneten is keresgéltünk valami jó ajánlat után. A középső gyerkőcnek ételallergiája van, így egy kicsit nehezebben ment a dolog. Végre csak összeállt a kép, sikerült döntenünk, és lefoglaltuk a szállodát.

Már az üdülés előtti hetekben elkezdtük összeírni, előkészíteni, mit kell vinni, mi legyen a bőröndökben.

családi üdülés

Mivel a gyerekek másfél, 4 és 10 évesek, elég sokfélére oda kellet figyelnem. Legyen ruhájuk ha meleg van és legyen ruhájuk, ha hideg van, vagy ha esik az eső, de azért az egész szekrényt mégse vigyük magunkkal.

Az üdülésre a házi gyógyszertárat feltöltöttem a meglévő betegségekhez, és az előfordulható problémákra felkészülve. Mivel a három gyerekből kettő parlagfű allergiás, ezért kiemelten fontosnak tartottam, hogy a gyógyszereket, szemcseppeket és orrcseppeket még indulás előtt felírassam, és kiváltsam.

Minden összeállt, jöhet a várva várt kikapcsolódás, és a jól megérdemelt pihenés, regenerálódás.

A szálloda olyan volt, mint amilyennek vártuk, elképzeltük. Csodálatos helyszín, kellemes kiszolgálás, szép tiszta szobák, finom ételek, és külön étel az ételallergiásoknak is.

Minden napra többféle program várt minket a szállodán belül, illetve a városban és a természetben is.

Pont erre vártunk, hogy ne magunknak kelljen tervezni a napi programokat( hiszen elég egész évben), hanem kész ötletekkel várjanak.

Minden szépen indult, de két nap múlva előjött a gyereknek az allergiájuk. Adtuk nekik a gyógyszert, szemcseppet, és az orrcseppet, amik hatására jelentősen csökkentek a tüneteik. De már látszott, hogy ingerlékenyebbek, és feszültebbek még az enyhe tünetektől is. Az egyiknek az állandó torokviszketés, a másiknak az orrdugulás okozott állandó problémát.

torokviszketés gyerekeknél

Ahogy előjött az allergiájuk, onnantól kezdve ismét pokol volt az éjszaka. Hol az egyik szörcsögött, hol a másik tüsszögött, szinte felváltva. Ahogy valamelyikünk elaludt volna egy pillanatra is, máris kezdődött újra a fúvós koncert. Szépen gyűltek az elhasznált zsebkendők az ágy mellet.

allergia gyerekeknél

Másnap hulla fáradtan ébredt nemcsak a két gyerek, hanem a harmadik gyerkőc, a férjem és én is.

Erre a napra egy egész napos kellemes múzeum, állatkert látogatás volt beütemezve. Na minden volt, csak nem kellemes! Mindenki fáradt volt, kimerült és senkit nem érdekelt már a szép és nagyon ritka játék múzeum, délután az állatkert is „anya mennyünk már” Mikor megyünk?” beszólásoktól volt tele.

Mi a férjemmel tartottuk magunkat, de a gyerekeket alig érdekelte valami. Hiszti-hiszti hátán.

Alig vártuk, hogy visszaérjünk a szállodába, és aludjunk egyet.

De csak vártuk, mert ez az éjszaka is rémálom volt. Jó ha 3-4 órát aludtunk több részletben.

Másnap a gyaloglós program helyett inkább a buszos városnézést választottuk, hátha könnyebb lesz a gyerekekkel. Szégyen szemre majdnem végig szenderegtük az egész városnézést.

A gyerekek már szinte alva jártak a fáradtságtól, és azon gondolkodtunk mi is a férjemmel, hogy mennyünk-e holnap valamerre, vagy maradjunk inkább a szálloda szobájában.

Végül hallgatva a józan észre másnap a szállodában maradtunk. Pedig erre a napra is nagyon jó gyerek programok lettek volna.

Lementünk a medencékhez fürdeni, pihenni, szenderegni. Minden nyűg volt, már nem volt olyan jó a szálloda, nem volt olyan finom az étel, már gyenge volt a személyzet kiszolgálása. Kezdett minden rossz lenni.

Érdeklődve figyeltük, hogy volt pár hozzánk hasonló bágyadt szülő és gyerekek, de voltak páran, akik vidáman hancúroztak a medencékben a gyerekekkel. Láttuk, hogy ők is allergiásak, mert a szüleik többször cseppentettek az elmúlt nap alatt a gyermekeik szemébe és orrába is. Irigykedve néztük őket, mert látszott, hogy ők alszanak az éjszaka. Aztán összenéztünk a férjemmel, és odamentünk az egyik virgonc családhoz, megkérdezni, hogy-hogy nem fáradtak a gyerekek, és ők sem. Hogy tudják végigaludni az éjszakát? Nem kínozza őket az orrdugulás?

Pillanatokon belül kiderült, hogy ők is hasonló gyógyszert és orrcseppet használnak a gyerekeknél, de az éjszakai orrfolyást és orrdugulást ezekkel a szerekkel ők sem tudják meggátolni.

Erre a problémára egy vékony gyógynövényes párnalapocskát használnak, amit a párnahuzat alá szoktak betenni. És ezzel már meg is van oldva az allergiás orrdugulás miatti alvásprobléma.

Teljesen megdöbbentünk, hogy egy ilyen nagyszerű dolog létezik, és mi miért nem hallottunk még róla? Elmondta, hogy ő is a facebook oldalukon talált rá a herbafill orrdugulás elleni párnalapokra: https://www.facebook.com/orrdugulasellen.hu

Azonnal rájuk zúdítottuk a kérdéseink tömkelegét: mi a termék neve, hol lehet kapni, mennyibe kerül, mennyi ideig hat, hány darab van egy csomagban, hogy lehet rendelni, mikorra szállítják le…

Minden kérdésünkre megkaptuk a válaszokat, és a legnagyobb megdöbbenésünkre a kedves anyuka felajánlott egy-egy párnalapocskát a két allergiás gyermekemnek, hogy már ma orrdugulás mentesen töltsék az éjszakát, és nyugodtan tudjunk mi is pihenni.

Megbeszéltük, ahogy amint megjön a mi csomagunk, abból visszaadjuk nekik a kölcsönkapott lapocskákat. Elmondták, hogy ők már régen használják, és mindig van otthon a házi gyógyszertárban, vagy ha kimozdulnak otthonról, akkor a gyerekek figyelmeztetik őket, hogy „anya a nózi párnánkat betetted a táskába?”

Azonnal előkaptuk a mobilt és rendeltünk a gyerekeknek egy pár csomaggal, hiszen inkább maradjon meg egy két darab( úgy is sokáig fel lehet használni ), mint megint jöjjenek a kialvatlan éjszakák. Ezen a weboldalon rendeltem: https://orrdugulasellen.hu/orrdugulas-ellen-gyerekeknek/

nyugodt alvás gyerekeknél

Este alig vártuk, hogy kipróbáljuk a kapott párnalapokat. Megdöbbentő volt a hatása, az egyik gyermekem orra teljesen kidugult, a másik csak néha-néha szörcsögött az egész éjszaka folyamán.

Akkorát aludtunk, mint még soha, és reggel ismét kipihenten ébredt az egész család.

boldog család

A gyermekeim első szava ez volt ”Anya ma hová megyünk?” Kell ennél szebb dolog?

A tegnap megrendelt termékeket a gyártó cég még aznap postára is adta, így már másnap délelőtt ott volt a szállodában a megrendelt párnalap. Boldogan rohantunk a recepcióra átvenni a csomagot.

Délután megkerestük a kedves anyukát, aki kisegített minket a párnalappal, és visszaadtuk neki a mi csomagunkból a 2 db lapocskát. A családdal nagyon jól összebarátkoztunk, és szerencsére a gyerekek is jól kijöttek egymással.

Átbeszéltük az anyukával a történteket, és ekkor döbbentem rá, hogy mennyi minden kellemetlenséget és kárt okozott az orrdugulás miatti kialvatlanság, fáradtság.

Gyorsan összefoglalom, hogy mit kockáztattam, és legyen itt nektek anyukáknak, hogy ne a saját, hanem más kárán tanuljatok.

  • Az egész évben várva várt családi üdülés családi dühöngés lesz.
  • A két hétre befizetett összeg plusz az útiköltség egy feleslegesen kidobott pénz.
  • A várt kikapcsolódás, feltöltődés elmarad.
  • A programokon kínszenvedés részt venni.
  • A kedvenc szállodád, amivel máskor elégedett vagy, most minősíthetetlen, rossz a kaja, rosszak a szobák, udvariatlan a személyzet, rosszak a programok, és a végén még ezt be is írod a vélemények rovatba is.

És mindez a kellemetlenség és probléma elkerülhető, ha magunkkal visszük üdülni a párnalapokat. Boldogan ajánlom mindenkinek a terméket. – Egy kipihent és boldog édesanya

A termékképre kattintva részletesebben megismerheted és megrendelheted a terméket.

orrdugulás ellen légzéskönnyítő párnalap gyerekeknek

Ha van olyan barátod, ismerősöd aki hasonló gondokkal küzd, akkor oszd meg vele a bejegyzést és segítsd, hogy jobban teljenek az éjszakái.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük