Te hol tartasz a krónikus arcüreggyulladásban?

Én már 5 éve arcüreggyulladásban szenvedek!

Egy télen gyűrt le az influenza. Sok volt a meló a cégnél, így muszáj volt lábon kihordani, de szedtem rá gyógyszereket, használtam orrspray-t, köhögés csillapító oldatot, így elég hamar túl voltam a nehezén. Csak az a fránya orrdugulás nem akart megszűnni. Mivel gyakran visszajött a hideg, így természetesen én is mindig megfáztam egy kicsit.

De úgy voltam vele, hogy nem vészes, már úgyis jön a tavasz, a jó idő, és hamar kiheverem. Viszont az arcüregem folyamatosan be volt gyulladva. Mondta a doki, hogy valami vírusos-baci okozza. Esténként lámpázgattam az arcomat, mint régen gyerekkoromban. ( Emlékszem, nekünk még a kórházba kellet járni egy homlok vagy arcüreg gyulladás miatt, mert csak ott volt SOLLUX lámpa:).

Nem gondoltam volna, hogy ez a kis arcüreggyulladás ennyire megvisel. Egész nap majd szét akart szakadni a fejem.

Először csak az arcom fájt,

Először csak az arcom fájt

majd a fájdalom felkúszott a homlokomra

majd a fájdalom felkúszott a homlokomra

és a halántékomra is.

és a halántékomra is

Először migrénre gondoltam, bár még sosem volt ilyenem. Aztán pár nappal később már elkezdett fájni a szemem körül is. A fájás folyamatosan felkúszott a füleimre is.

A fájás folyamatosan felkúszott a füleimre is

Úgy éreztem, mintha satuba szorították volna a fejem. Hol lüktetett, hol feszített, viszont a legelviselhetőbb az volt, amikor csak úgy tompán fájt.

DE ÁLLANDÓAN FÁJT! Éjszaka is alig tudtam aludni, feltéve ha el bírtam végre a fájdalomtól aludni.

DE ÁLLANDÓAN FÁJT

Az elején kaptam be pár szem fejfájás csillapítót, de pár hét után már az sem segített, meg hát rá sem akartam szokni.

A legkínzóbb az volt, amikor lehajoltam valamiért. Ilyenkor úgy éreztem, egyszerre mind a 75 kilóm az arccsontomon keresztűl akar kijönni.

A folyamatos orrdugulás miatt a fülemben állandó nyomás volt

A folyamatos orrdugulás miatt a fülemben állandó nyomás volt, majd szét szakadt. Egy ideje már nem hallottam a saját hangomat. A másokét meg még úgyse. Ezért inkább kerültem a társaságot, a beszélgetéseket.

A jéghegy csúcsa az volt amikor  állandóan a torkomba folyt az ( szépen mondva) orrváladékom. Csak folyt csak folyt, mintha dézsából öntötték volna, és nem akart abbamaradni.

torokfajas

A váladék sajnos nem vízszerű volt, gyakran gennyes, sárgás, néha zöldes is. Emiatt volt szaga is, ami miatt gyakran öklendeztem.

Ez az állandó émelygés és hányinger elviselhetetlen volt.

Odáig fajult a dolog, hogy gyakran gennyet hánytam. Vagy ha elkezdtem enni, minden kijött belőlem.

Na ekkor a családom megelégelte a dolgot és elzavartak orvoshoz.

Voltam körzetinél, fül-orr-gégésznél,pulmonológusnál ahol a következő vizsgálatokon estem át:

  • orrváladék tenyésztésen
  • orrendoszkópián
  • orrmelléküreg röntgenen
  • CT-n
  • Légzés vizsgálaton

De minden negatív volt.

Átküldtek a gasztroenterológushoz is, ahol gyomortükrözéssel megállapították, hogy refluxos vagyok. Ez azt jelenti, hogy a savas gőzök is előidézhetik a krónikus arcüreggyulladásomat.

A körzeti orvosom összefoglalta a vizsgálati eredményeimet:

Refluxos vagyok, van egy kis allergiám, van egy kis orrsövény ferdülésem, és a begyulladt orrnyálkahártyámat a levegő szennyezés is folyamatosan irritálja. Plussz a sztressz is rátesz egy lapáttal.

Nagyon fontos, hogy az üregeket kitisztítsuk és jól át tudjanak szellőzni. Ne legyen letapadt váladék ami melegágya a baktériumoknak és vírusoknak. Az arcüreggyulladás esetére kifejlesztett párnát használom, mellyel nem dugul el az orrom, kapok levegőt, a váladékot is elindította, kitisztította az üregeket és jobban is vagyok. Mindezt orrcseppek és gyógyszerek nélkül értem el. Köszönet a párnának és a benne lévő gyógynövényeknek!

Krónikus arcüreggyulladás esetén párna