Anya hoztam valamit az Oviból!

Minden akkor kezdődött, amikor Ágika hétvégére influenzás lett.

Influenza az oviból

Az anyukája ápolta, gyógyítgatta őt.

Magas láz és influenza

Eljött a hétfő és még Ágikának nem sokat javult az állapota.

Mivel az anyukájának új volt a munkahelye, és a főnöke is elég szigorú volt, muszáj volt elmennie dolgozni, nehogy elveszítse a munkahelyét.

Munkahelyi stressz és kimerültség

Ezért sajnos betegen vitte Ágikát az oviba. Elmondta az Óvó néniknek, hogy nem tudta kire hagyni a beteg kislányát, ezért hozta oviba.

Az Óvó nénik megértették az anyukája nehéz helyzetét, de nem örültek a döntésének. Tudták, hogy ezzel elindul az influenza fertőzés.

Nem Ágikát és az anyukáját hibáztatták, hiszen tapasztalták már, hogy ez minden évben így szokott történni, hol az egyik gyerek hol a másik gyerek hozza be a bacit az oviba.

Betegen az óvodában

Közben Ágikának az iskolás testvére is elkapta az influenzát, és hétfőn délután már ő is lázasan érkezett haza.

Reggel Ő még nem volt beteg, de a bacikat ő is bevitte az iskolába, és így másokat is megfertőzött.

Influenzás beteg testvérek

Így lassan kiürültek a bölcsik, óvodák, iskolák.

ures-ovodak-bolcsodek

Szerda estére Ágika anyukája is belázasodott, de NEKI MUSZÁJ volt betegen is dolgozni menni.

lebetegedett-szulok

Az anyukája a munkahelyén a kollégáit is megfertőzte.

Megfertőzött kollégák

Közben Ági apukája is megbetegedett, így a munkahelyén ő sem bírt sokat dolgozni

megfertozott-kollegak-2

Lassan a munkahelyek is kiürültek.

Betegség miatt kiürült munkahelyek

Hétvégére az egész család lebetegedett, és így lett egy kellemetlen, ágyban töltött közös családi hétvége.

Beteg az egész család

Közben Nagyiék váratlanul beállítottak hétvégére hozzánk. Mondanom sem kell, mi lett a végeredmény!

Beteg az egész család

Most már tudom, hogy mi lett volna a helyes megoldás!

Ahogy jelentkeznek az influenza első tünetei, maradjunk otthon, kerüljük a közösséget.

Ha mégis el kell mennünk otthonról, akkor használjunk száj maszkot, és figyeljünk jobban a gyakori és alapos kézmosásra.

Sajnos az antibiotikumok a vírusos légúti fertőzésre hatástalanok. Amit tehetünk az  a sok pihenés és alvás, feltéve ha az állandó orrfolyástól tudunk egy jót aludni.

Ha ti is megfertőződtök ne felejtsetek el a párnahuzatba betenni az éjszakai orrfolyás ellen egy légzéskönnyítő párnalapocskát, a nyugodt, orrdugulás mentes alvás érdekében. Ébredj frissen, rendeld meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük