Hiába a jó idő, valamiért mégis rengetegen fáznak meg nyáron is. Ilyenkor általában a túl sok hideg üdítő jut eszünkbe, esetleg arra gondolunk (amiről már mi is írtunk), hogy szegény flótáson most jön ki az egész éves stressz. A nyári nátha hátterében viszont sok egyéb is állhat. Ugyan keveset hallunk róla, de bizonyos kórokozók ilyenkor érzik magukat a legjobban. Tulajdonképpen egy-egy vírus és baci velünk együtt nyaral.
Különösen az enterovírusok családjára jellemző, hogy 30 fok környékén érzik magukat a legjobban. Ideális számukra a meleg és a napsütés és elképesztően könnyen szaporodnak. Természetesen ezen vírusok között vannak komolyabb megbetegedésekért felelősek és kevésbé veszélyesek is. A nyári nátháért szerencsére az utóbbiak felelnek.
A vírusok erősségén túl, a másik ok amiért nagyon könnyen megfázunk a nyáron az épp a nagy meleg, illetve hőingadozás és az UV sugárzás. Amikor kint vagyunk az utcán a forróságban, majd hazaérünk a hűvösebb lakásba, esetleg betérünk egy légkondis bevásárlóközpontba, a szöveteink fokozott terhelésnek vannak kitéve. A pórusok és erek kitágulnak, majd összehúzódnak és ahogy a folyamat újra és újra ismétlődik, a szervezet védekezőképessége gyengül. Ráadásul a hideg levegő és a ventillátorok nagyon hamar kiszárítják a nyálkahártyákat, amiken a vírusok és baktériumok így nagyon könnyen megtapadnak.
Fontos tudnivaló, hogy a nyári nátha, jobban mondva az azt okozó vírusok, sokkal makacsabbak téli társaiknál. Még télen 2-3 nap után már javulást tapasztalunk, addig nyáron ennél jóval tovább szenvedünk. A tünetek természetesen a szokásosak, vagyis fejfájás, köhögés, torokfájás, orrfolyás és orrdugulás.
Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a megfázás és allergia között, hiszen ilyenkor a magas pollenszám is számtalan embert zavarhat. Ha a kellemetlen tünetek túl sokáig tartanak, mindenképp keressünk fel egy orvost. Ez azért sem mellékes, mert az enterovírusok egyes fajtái egy idő után már hasmenést és így akár kiszáradást is okozhatnak.
Különösen nagy figyelmet kell fordítani a gyermekekre. Egy felnőtt átlagosan 2-3 alkalommal lesz náthás egy évben, a gyerekek viszont akár 8-szor is. Még inkább jellemzőbb ez akkor ha közösségben, esetleg nem teljes mértékben fertőtlenített helyen tartózkodnak, mondjuk egy táborban, vagy strandon.
A legkönnyebben úgy kerülhetjük el a betegséget, ha megpróbálunk odafigyelni a környezetünkre. Kerüljük a légkondit, legalábbis ne üljünk közvetlenül alá, plusz jó ha a nagy melegben sem használunk túl sokszor ventillátort. Mossunk gyakrabban kezet az idegen helyeken és próbáljuk meg kerülni azokat, akik már elkaptak valamit.
Védekezzünk a káros UV sugarak ellen, a legnagyobb melegben is öltözzünk megfelelően, viseljünk lenge ruhákat, még sportolásnál is. Igyunk rengeteg folyadékot és együnk minél több idény jellegű, valóban friss zöldséget és gyümölcsöt.
Ha valaki mégis megfázott, fogyasszon gyógyteákat és bátran izzadja ki magából a betegséget. Pihenjen sokat és bármennyire is nehéz legyen türelmes. Ezen kívül használja az orrfolyás és orrdugulás elleni párnát. A benne lévő gyógynövények azonnal megölik a a vírusokat és bacikat, és szabaddá teszik az orrjáratokat. Csak ráfekszünk és az orrunk máris szelel. Az orrfolyás és orrdugulás elleni párna igazi alvást és valódi gyógyulást garantál.