Sziasztok! Megosztanám veletek a mi inhalálásunk történetét!
Akinek kisgyereke van, az tudja, hogy a gyógyszerek beadása néha komoly kihívás. Gondolom vannak szerencsésebbek is, de mi, vagyis én nem tartozom ide. Mindenféle játékot, mondókát és apró füllentést bevetek, hogy a gyerekek végre lenyeljék a gyógyszert. Pilóta lehetnék, annyit reptettem a kanálban még a szirupokat is. A legnehezebb dolgom a kisebbik lányommal, Lucával van, aki most öt éves. Nagyon édes és talpraesett, és nehéz átverni.
Tavaly az oviban hónapokon keresztül felváltva nyeltük be a náthát és az influenzát. Igyekeztem beszerezni a legfinomabb szirupot és mindig változtatni egy kicsit a húslevesen, de egy idő után már nagyon unta. A doktornő viszont azt mondta, hogy a gyógyszereket jó lenne elkerülni. Az antibiotikum a vírusokra nem hat és ha mindenféle fájdalomcsillapítót ír fel, kikészül a gyerek gyomra. Szerinte a legjobb, ha megpróbálunk inhalálni.
Jó vicc, gondoltam magamban!
Persze az ötlet az én agyamon is többször átfutott már az évek alatt, de nem igazán hittem benne, hogy ez kisgyerekkel megoldható. Anyukám is gyakran emlegette, hogy miért nem inhaláltok, de az igazság az, hogy én se rajongtam érte anno. Emlékszem, hogy mikor gyerek voltam és gőzöltettek majd megfulladtam. Az egész fejem égett és nagyon sötét volt a pokróc alatt. Hogy várjam el akkor egy örökmozgó kis tündértől, hogy ezt percekig tűrje?
Tudom, hogy vannak maszkos, meg mindenféle inhalátorok, de nálunk az egyelőre nem működne. Mivel Lucus egyre nehezebben kapott levegőt, hiába fújtuk és szívtuk az orrát, gondoltam tényleg nincs mit tenni, ideje kipróbálni valahogy a gőzölést.
És ekkor kipattant a szikra!
Anyu azt mondta lefekvés előtt csináljuk, szóval gondoltam rendben akkor kössük össze a kellemeset a hasznossal. Feltettem főni a kamillát egy kis mentával és közben neki láttam bunkert építeni, amíg a család vacsizott és fürdött.
A férjem először furcsán nézett, mikor eltoltam a nappaliban a foteleket meg az asztalt. Végül is a két fotelt egy-két méterre egymással szembe helyeztem, de háttal. Aztán minden oldalról beborítottam őket plédekkel. Mikor Luca meglátta, aznap először végre mosolygott. Mondtam neki, hogy ma indiánosat játszunk. Itt fogunk mesélni a mi kis sátrunkban a tűz körül és a tál lesz a tűz. Ő lelkesen becsücsült és megvárta, hogy vigyem a tüzet. Azért vigyáztam, hogy az inhaláló kis főzetünk ne legyen már forró, de még gőzöljön rendesen.
Bevittem a tálat a bunkerbe és letettem középre. Vittem még be párnákat, a kedvenc meséskönyvét és egy elemlámpát. Elzártam a réseket, már amennyire lehet és elkezdtem mesélni. Nagyon élvezte és közben lelkesen mondta, hogy Anyu ez a füst illatos. Bele-bele kukucskált és amennyire tudott szippantott. Ugyanígy én is, hogy fel ne tűnjön a huncutság.
A férjem jókat kacarászott odakint, de másnap már ő is beült a nagyobbik lányunkkal. Szélesíteni kellett a sátrunkat, de egyre jobban élvezte mindenki. Pár nap múlva mikor Luca már jobban volt és mi az étkezőben írtuk a nagyobbikkal a leckét, Luca odajött és “tüzet” kért. Azt mondta idejönne hozzánk az asztalhoz, rakjuk oda elé. Megígérte, hogy nem fog zavarni, most egyedül bújik el. Hozta a fején a kis mesefigurás plédjét is. Az én örökmozgó, harcias kis virágom egyedül inhalált. Közben dudorászott, szóval nagyon cuki volt.
Azóta nálunk bevett módszer lett a közös sátras és az önálló inhalálás is, minden megfázós időszak alatt. Azért is írtam le a történetünk, hogy egy szülő se riadjon vissza tőle. Tudom, hogy kicsit fárasztó és időigényes a dolog, de megéri. Az inhalálás rögtön ott segít, ahol kell. Legalább ilyenkor el tudjuk kerülni a túl sok gyógyszert és a hasfájást.
Estére elalváshoz pedig az orrdugi elleni lapocskákat tesszük a fejek alá, ami nagyon sokat segített és igazán hálás vagyok érte. Minden anyának kincs, ha a gyerek végigalussza az éjszakát. Azért is nektek küldöm el ezt az írást, mert nálatok talán lesz helye és másoknak is segít.
Üdv: Kitti